Kuriózum! ROAMER órások KTSZ+könyv+doboz !!! - Jelenlegi ára: 19 999 Ft
,, Dolgozni csak pontosan, szépen... "
"A valaha élt egyik legnagyobb költőnk, József Attila egyik legismertebb sora is megtalálható ama kis könyvben ami immár több mint 35 éve került ki a Zrínyi nyomdából.
Továbbá szinte minden olvasható arról a partnerkapcsolatból ami annak idején a neves svájci óragyártó a ROAMER, és a magyar Órások Szövetkezete között létrejött. A kezdet, a virágzó és a későbbi gazdaságos együttműködés, a svájci-magyar szakember program illetve partnerkapcsolat, a fejlesztések, a hazánkban először bevezetett újítások, és az elért eredmények.
A képeken látható gyönyörű ROAMER óra, mind a kis könyvecske, mind a doboz UNIKÁLIS ritkaság.
Annak idején nem sok készült belőle, a könyvből az is kiderül hogy mennyi.
Évente kitüntetéseket osztottak ki a dolgozóknak, természetesen szép órát is kaptak hozzá ajándékba.
Hogy aztán mennyi maradt is meg napjainkra nem tudom.
Gyönyörű állapotban megmaradt ROAMER óra !!!
Számlap jelzett ,, ROAMER Órások KTSZ"
Az Órások szövetkezete által kiadott dobozban , és könyvecskével.
Szerkezet jelzett MST-416. Pontosan és szépen dolgozik!
Az óra számlapján minimális patina látható, ami csak a lakk rétegen van.
Az aranyozott tok szép állapotú, minimális használati nyomokkal-kis kopásokkal.
IGAZI ,, Svájci-Magyar Óragyártás Történeti" UNIKUM!!! "
Forrás: Kolowatch
Megfelelő ajánlat esetén, azonnal zárom az aukciót.
Jelenlegi ára: 19 999 Ft
Az aukció vége: 2012-02-18 21:33
. Kuriózum! ROAMER órások KTSZ+könyv+doboz !!! - Jelenlegi ára: 19 999 Ft
Fontos
-
Güde Asztali Körfűrész TK 2400 ECO ELADÓ!! Alig használt állapotban ELADÓ!! 1, 5 KW-os teljesítmény További adatok az adattáblán láthaóak J...
-
Keveset használt Newfeel Decathlon világoskék-fehér fűzős sportcipő 31-es méretű Nagyon kényelmes, kedvenc viselet! Belső talphossz: 19cm ...
-
MY77 MY77 KABÁT M MÉRET FEKETE SZINÜ,, MELEG NAGYON SZÉP KABÁT/pulcsi... Beleirt méret: M ... S-M. L RE AJÁNLOTT,,, CSAK 3 NAPIG POSTA NINCS...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
GUESS férfi karóra - Jelenlegi ára: 15 000 Ft Eladó a képeken látható GUESS férfi karóra. Doboz, jótálás jegy megvan. Vásárlás dátuma 2008....
-
Preiser 1942-es német figurák HO (1:87) (új) (267) - Jelenlegi ára: 2 290 Ft PREISER MÁRKÁJÚ 1942-ES NÉMET KATONÁK A képeken szereplő ÚJ, P...
-
KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Szerviz kellék fűtőszál forrasztópákához C001 (Sunkko 936 937 937+ 968 Aoyue 701 738 768 899 899A+906 909 típ...
-
Eladó a képen látható Kenvelo kislány kabát!!!! Szép állapotú, meleg kabát!!! Ha bármi kérdésed van írj nyugodtan!!!! Jelenlegi ára: 3 000 ...
-
Nappaliba való szekrénysor 1FT NMÁ! - Jelenlegi ára: 1 Ft Ingyen elvihető Nappaliba való szekrénysor! Akár 1FT-ért, azonnal elvihető, Buda...
-
CHANEL CHANCE .. EAU DE PARFÜM Bontatlan , 100ml női parfüm. Postaköltség : 650-ft. A parfümre nem kell várni , van készleten . Szállit...